Hallottál már erről? Nem? Pedig az életünk szerves része. Az a fura, hogy én ezt tudtam, csak azt nem, hogy így nevezik. Na de miről is van szó?

„A tanult tehetetlenség egy pszichológiai állapot, amelyben az egyén (ember vagy állat) korábbi elkerülhetetlen, kontrollálhatatlan negatív élmények hatására megtanulja, hogy cselekedetei nincsenek hatással a környezetére. Ennek következtében a későbbiekben, amikor már lenne lehetőség a változtatásra, az illető passzív marad, feladja a próbálkozást, és reményvesztetté válik.”

Hogy jelenik meg ez a mindennapokban? Kezdjük a gyerekeknél, akiknek a szülei, a tanárai azt tanítják, hogy nem képes sikeres lenni. Ez a gyerek egy idő után már nem is fog próbálkozni azzal, hogy eredményeket érjen el akármivel kapcsolatban, mert megtanulta, hogy bármit csinál, úgyis lehurrogják, kijavítják, kinevetik vagy leszidják.

Az ilyen gyerek nem lustának születik, és nem butának. Ő egy idő után egyszerűen nem próbálkozik. Nem azért nem jelentkezik, mert nem tudja a választ, hanem mert nem akar újra rossz érzést átélni. Így lesz a kíváncsi gyerekből csendes gyerek, a csendes gyerekből meg önbizalomhiányos felnőtt.

Ha valakit kinevetnek felelésnél, megszégyenítenek, mások előtt lehordanak, akkor nem tanulni fog, hanem félni. Nem a tudás lesz a középpontban, hanem az, hogy elkerülje a megszégyenítést. És felnőttként ezek az emberek a legtöbbször nem mernek megszólalni, nem mernek kiállni az igazuk mellett, nem mernek kérdezni, nem mernek új dolgot tanulni, mert az van bennük, hogy „Mi van, ha kinevetnek? Inkább csendben maradok, abból nem lesz baj.”

Aztán ott van a család: Amikor egy gyerek vagy akár felnőtt családtag azt tapasztalja, hogy mindig más dönt, nem kérik ki a véleményét, lehurrogják, kinevetik, vagy egyszerűen csak gúnyolódnak rajta, mert nem értik, akkor egy idő után nem mond véleményt. Kívülről úgy tűnik, hogy őt nem érdekli semmi, de valójában az történik, hogy nem akar konfrontálódni.

Vagy ott vannak azok a párkapcsolatok, ahol bármit tesz, bármi történik, mindig ő lesz a hibás.
Ez az egyik legerősebb tanult tehetetlenség-forrás. Amikor valaki ha beszél, az a baj, ha hallgat, az a baj, ha kezdeményez, az a baj, ha nem kezdeményez, az a baj. Egy idő után fel fogja adni.

Nem veszekszik, nem magyaráz, nem kér, nem mond véleményt. Nem azért, mert nincs, hanem mert megtanulta, hogy nincs értelme. És innen már csak egy lépés az, hogy önmagát is elkezdi hibásnak látni mindenért. Ezzel olyan szintre lehúzza a másik az önértékelését, ahonnan nagyon nehéz felállni.

Aztán a munkahelyen: Amikor valaki hiába dolgozik jól, hiába van ötlete, hiába látja, hogy valami nem működik, de nem kérdezik meg, nem hallgatják meg, nem változik semmi, mindig csak utasítás van, akkor egy idő után nem gondolkodik, csak végrehajt. Feladja a próbálkozást, eltűnik a kreativitása, az ötleteit megtartja magának, és ezzel együtt a lelkesedése is köddé válik.

Nem azért, mert nem képes rá, hanem mert megtanulta, hogy itt úgysem számít, mit gondol. És az a dolgozó, akinek nincs motivációja a munkájával kapcsolatban vajon milyen munkát végez? Csak annyira fogja elvégezni a munkáját, hogy ne rúgják ki, de a teljesítmény nem fogja érdekelni.

Vajon, hogy jelenik meg ez a társadalomban? Ez nagyon egyszerű: Amikor az emberek azt érzik, hogy hiába dolgoznak, hiába tanulnak, hiába szólnak, hiába szavaznak, hiába próbálnak változtatni, akkor rögzül bennük az, hogy „úgyse lehet mit tenni, akkor mit erőlködjek. Majd lesz valahogy…”

És amikor egy társadalom nagy része ezt gondolja, akkor az emberek nem állnak ki, nem szólnak, nem változtatnak, csak alkalmazkodnak és túlélnek. Ezt a hatalom előszeretettel alkalmazza az emberiség ellen. És tudod hogy érik el? Legfőképp a médián keresztül.

Tudod, egy társadalmat nem úgy lehet a legkönnyebben irányítani, hogy fenyegetik az embereket, hanem úgy, hogy az emberek maguktól nem akarnak változtatni. És ezt hogy lehet elérni? Nem egyik napról a másikra, hanem idővel és sok esemény következményeként.

Ilyen például, hogy az emberek tüntetnek, de nem változik semmi, szavaznak, aztán rájönnek, hogy ettől sem változott semmi. Hiába dolgoznak többet, mégsem tudnak előrébb jutni. Hiába szerez valaki diplomát, nem tud vele mit kezdeni, nem tud elhelyezkedni. Ezekből szépen lassan kialakul az a kollektív tapasztalat, hogy igazán nem számít, mit csinál az ember. És amikor ezt egy egész társadalom elkezdi érezni, akkor jön létre a kollektív tanult tehetetlenség.

Persze a helyzet nem ennyire rossz, mint amennyire ez hangzik, de hogy jön ide a média? Hogy a hírek tele vannak katasztrófákkal, balesetekkel, inflációval, korrupcióval, bűnözéssel, háborúk híreivel, és az emberek hosszú éveken keresztül szinte csak olyan híreket kapnak, hogy minden rossz, veszélyes, bizonytalan, nem lehet változtatni és a kisember nem számít, akkor kialakul benne a fásultság, a beletörődés és a félelem. Még a változástól is fél, hiszen mi van akkor, ha?A hatalomnak nem az a legveszélyesebb ember, aki dühös, hanem az, aki hisz abban, hogy tud változtatni. Ezért ellensége a hatalomnak a tudatos és a tudatosodó ember. Mert a tudatos ember már rendszerben gondolkodik, nem eseményben. Átlátja, hogy minden mögött van egy mögöttes szándék vagy egy nagyobb cél.

És ezzel együtt, nekik az a jó alattvaló, aki fél és aki úgy gondolja, hogy nincs értelme semminek. Mert ez az ember nem fog lázadni, nem fog tüntetni, nem fog ellenállni és nemet mondani. A dühös ember lázad, a félelemben élő ember elbújik, de a tehetetlen ember alkalmazkodik és csendben marad. Őket nevezzük NPC-knek.

Viszont ez az egész rendszer kezd átfordulni, és ebben az új generációknak már aktív részük van. Ugyanis, minél több a tudatosodó ember, annál kevésbé lehet benne tartani ebben az apatikus állapotban, mert belülről érzi a változtatás szükségességét. És jelzem, nem baj az, ha nem megy ki lázadozni, ugyanis a változáshoz nem az kell, hanem az, hogy belülről megjelenjen benne a az, hogy „nem veszek részt a játékban többé!”

És ahogy mindig írom, a világ egyre jobb hely, mert mindenben, amit itt felsoroltam, már rengeteg változás van! Már szemmel is látható az, hogy az emberiség hozzáállása változik, viszont te, aki ezt olvasod, már tudatosan is tudsz változtatni! Pl. nem nézel tv-t, és odafigyelsz arra, hogy mit gondolsz magadról meg a helyzetedről! Mert amivel korlátozod magad, azt hagyd abba!

A változás már zajlik, visszafordíthatatlan, de időbe telik! A tudatosodás nem attól kezdődik, hogy valaki „spirituális” lesz, hanem attól, hogy elkezdi látni az összefüggéseket saját élete, más emberek élete és a világ működése között. És ha innen nézzük, akkor sokkal előrébb tartunk, mint hinnénk…

Szeretettel: Katry Iza